Az egyik egységben 2175 forint értékben vásároltam árukat. A
pénztárnál tízezres bankjeggyel fizettem, s testvérek között is 7825 forint
járt vissza. A pénztáros hölgy a szokásához híven mondta, hogy 10 ezrest
kaptam, s 7825 forint a visszajáró.
Miután eltoltam a bevásárlókocsit, nem nagyon szoktam, de
ezúttal nézegettem a blokkot. Azon fel volt tüntetve a visszajáró összeg.
A pénztárcámba tett pénzt akárhogyan számoltam, egy ezressel
többnek találtam, mint kellett volna. A bankjegyeket a pofára esésem elkerülése
végett legalább 3-szor szemügyre vettem. Egyértelmű volt számomra, hogy a kasszában
álló hölgy saját kárára tévedett.
Vártam, s amikor vevők alig álltak a pénztárnál,
visszamentem... A nő igencsak elpirosodott. Arcának vörössége annak hatására sem csökkent,
hogy nem követelek tőle, hanem én adnék egy ezrest vissza neki. Nem nagyon hitte el.
Éreztem, bonyodalmat okozok, s felajánlottam, hogy ha a
kasszazárás után egy ezrese hiányzik, s azt be kell tenni saját zsebből, akkor
holnap odaadom neki a pénzt.
Közölte, hogy ez így nem lesz jó! Csengetett, s jött a
kolléganője és egy biztonsági őr. A hölgy elkérte a blokkomat azzal, hogy annak
alapján vissza tudják nézni a történteket. El se tudtam képzelni, a blokkom alapján mit tudnak
visszanézni, de nem akartam okoskodni, meg akadékoskodni, átadtam a számokkal
teli papírdarabkát.
Bő negyedóráig várakoztam. A raktár és az irodák felől kijövő
biztonsági őr megnyugvással látta, hogy még nem távoztam az üzletből. Egyik
fiatal alkalmazott szemrehányásképpen megjegyezte a pénztárosnak, hogy a nekem
visszajáró pénzt olyan mozdulatokkal számolta meg, s tette a pultra, hogy nem
látszik, milyen címletű és hány bankjegyet adott át.
Ekkor esett le nálam a „tantusz”, hogy az üzlet egészében, de
legfőképpen a pénztárnál történteket kép és talán hang formájában is rögzítik. Azért
mondják a pénztárosok a vevőknek, mint a papagáj, látszólag fölöslegesen, hogy
milyen pénzt kaptak, s mennyi jár vissza, hogy a művelet ne csak film, hanem
hang formájában is visszakereshető legyen.
A helyzet odáig bonyolódott, hogy a kasszában lévő pénz
megszámolása mellett döntöttek. Ehhez engem is az irodába invitáltak. Megfigyeltem, hogy az emeletről az ablakon át
az egész eladótérre jól rálátni.
Egy gép segítségével rövid idő alatt megszámolták a
pénztárban lévő összes pénzt. Az e műveletet végző hölgy közölte, ezer forint a
differencia. Viszont azt hitte, így a záró egyenleg összesen kétezer forinttal
nem stimmel. Fel sem merült benne, hogy én, mint vevő, nem a visszajárónál
kevesebb pénzt tettem szóvá, hanem éppen fordítva, én akarok visszaadni ezer
forintot. Ez már nemcsak a „vétkes” pénztáros, hanem a biztonsági őr számára is
világos volt. Végül az ellenőrző hölgy is megértette, miről van szó.
Mindnyájan nagyon köszönték... Én pedig örültem, hogy 2016. május 2.-án 15 óra körül tehettem valami
jót. Megérezhettem a gyakran hallott, de eddig kétkedéssel fogadott igazságot,
hogy jobb adni, mint kapni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése